A festmények kihelyezésére nem javasoljuk az akasztó használatát, mivel a viszonylag nagy felületű festmények középpontját meghatározni szinte lehetetlen. Sőt, mivel általában több részes festmények egymás mellé helyezéséről van szó, a festmények előre meghatározott akasztókra helyezésével szinte biztos, hogy “csálén” állnának a festmények a falon. (a felhordott festék mennyisége, vakkeretekből adódó pontatlanságok stb. miatt)
Természetesen mindössze néhány forintos tételről volna szó,de a hagyományos akasztók teljes mértékben alkalmatlanok ezeknek a többdarabos festmények a függesztésére. Több éves gyakorlatunkra hivatkozva, a következők szerint javasoljuk a festmények kifüggesztését:
Eszközigény:
• Gipszkarton fal esetén: a festmények számával megegyező számú kis méretű szög, ceruza, kalapács, két oldalú ragasztó (bármely papírboltban kapható)
• Beton fal esetén: a festmények számával megegyező számú tipli,a festmények számával megegyező számú csavar, ceruza, betonfúró, csavarhúzó, két oldalú ragasztó
A festmény középső paneljét helyezzük a falra, pontosan oda, ahová megálmodtuk
Ceruzával jelöljük be a festmény középpontját (vegyük figyelembe a festmények keretvastagságát.)
Vegyük le a festményt a falról, és gipszkarton fal esetén verjük be félig a szöget a ceruzával megjelölt pontba, és akasszuk fel a festményt úgy, hogy az vízszintesen álljon
Beton fal esetében, a manőver ugyanez, csak a lyuk előfúrásával, tipli behelyezésével, csavar félig történő behajtásával.
Ha felakasztottuk a középső festmény panelt, és az egyenesen, vízszintesen áll a falon. Úgy helyezzük mellé egyenként a két oldalsó festmény panelt. Szemre állítsuk be a kívánt 1-2 centiméteres távolságot a középső festmény paneltől, nyomjuk a falhoz, úgy, hogy az ne essen le, majd szintén ceruzával jelöljük be a középpontot, figyelembe véve a vakkeret kb. 3 centiméteres vastagságát. (Itt fog függeni a szögön, vagy csavaron a festmény.)
A ceruzával jelölt pontba után üssünk be félig egy kis méretű szöget, vagy hajtsunk be egy csavart. Ha minden igaz, sikerül az első panellel párhuzamosan kifüggeszteni a festményt.
Ismételjük meg az előző pontot az utolsó festmény panellel is.
Előfordulhat, hogy a három festmény panel nem 100%-osan párhuzamos egymással, ebben az esetben a “rakoncátlan” panel hátoldalára egy körömnyi darab kétoldalú ragasztószalagot tegyünk, majd a kívánt pozícióban nyomjuk a festmény keretet a falhoz. Ezt ismételjük meg minden olyan panelen, amelyet nem sikerült párhuzamba állítanunk a középső panellel. Ez a megoldás minden esetben működik, és örökké tart, hiszen a festmények súlyát a csavar tartja.