MINIMÁL DESIGN FESTMÉNYEK ÉRKEZNEK
Hamarosan bemutatásra kerülnek azok az új festmények amelyek minimál design festmény kategóriánkat gazdagítják. Minimál design festményeink eltérnek a konvencionális művészeti irányzatoktól, inkább három dimenziós fali domborművekről beszélhetünk. Elsősorban arany , ezüst , króm színekkel készülnek, azonban a terek egyediségéhez igazodóan bármilyen színnel rendelhetők. Minimál design festményeink csillogása a szépség kifejezésére szolgál. A fényesség és csillogás az élet minden területén egy vonzó látványosság, amely egy új technológia segítségével új színt hoz az enteriőrtervezésbe.
MUNKÁCSY FESTMÉNYEK KERÜLTEK KALAPÁCS ALÁ NEW YORKBAN
Festményeket, többek között egy Munkácsy-festményt árverezett el a héten New Yorkban a Christie’s aukciósház. A Szófán ülő nő című festmény az előzetesen becsült áron, jutalékkal együtt 245 ezer dollárért (67 millió forint) kelt el. Az 1887-ben, mahagónifa táblára festett festmény az árverés egyik legértékesebb eladott festménye volt.
FESTMÉNYEK KELETI HANGULATBAN
A keleti festmények mesebeli hangulata mindenkit elvarázsol. Designereink merész vállalkozásra szánták el magukat, és festményeket terveztek az Arab-félsziget délkeleti peremén fekvő ománi szultánságból érkezett felkérésre. A festmények drága, különleges anyagokkal, gazdagon díszített motívumokkal készültek. Minden festmény a kollekcióból díszes, meleg színekben pompázó alkotás, amellyel megrendelőink kellemessé teszik majd a környezetünket.